Hatékony megoldás tetvességre

 nitcombsm1

Rendelje meg itt a serkefésüt
Ára: 1270 Ft /db

Bemutatkozás

Kerkhofné Demjén Cecília, gyógyszerész vagyok. 
Eseménydús pályafutásom néhány állomásának felsorolásával szeretnék önnek röviden bemutatkozni.
Egészségügyi Szakközépiskola és 2 év kórházi belgyógyászati osztályon szerzett tapasztalatok után 1993-ban szereztem gyógyszerészi diplomát a SOTE Gyógyszerésztudományi Karán. Három évet dolgoztam különböző magyarországi gyógyszertárakban mint beosztott gyógyszerész. Vállalkozói ambícióim nem voltak, inkább a betegek tájékoztatása, felvilágosítása, gyógyszeres kezelésük és annak ellenörzése vonzott. 1996-ban Hollandiába költöztem, ahol az Utrechti Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának utolsó 2 évét végeztem el és diplomámat 1999-ben szereztem meg. Ezután ismét közforgalmú gyógyszertárban helyezkedtem el, elöször mint beosztott gyógyszerész majd 4 éven keresztül egy 11 000 lakost ellátó gyógyszertár vezetése volt rámbízva. 2 év intézeti kitérö után 2012-ben tértem vissza a közforgalmú gyógyszertárba dolgozni ahol változatlanul nagy lelkesedéssel próbálom a betegeket eligazítani a gyógyszerek bonyolult világában.

1999 óta tagja vagyok egy, a Holland Királyi Gyógyszerészeti Társaság kezdeményezésére alakult web-gyógyszerész csapatnak, akik a betegek interneten keresztül feltett kérdéseit válaszolják meg.

A gyógyszertári munka során a betegek közvetlen közelében dolgozom. Fontos számomra, hogy odafigyeljünk a betegek panaszaira, kérdéseiket komolyan vegyük és orvosaikkal együtt próbáljunk megoldást és választ találni. A gyógyszertárban erre a sorbanállás közben sokszor nincsen sem idö sem pedig megfelelö környezet, hogy kérdését nyugdtan feltegye a szakembernek. Oldalam segítségével kívánok Önöknek lehetöséget adni arra, hogy gyógyszerekkel kapcsolatos kérdéseiket feltegyék és arra megbízható, független és tárgyilagos választ kapjanak.


Üdvözlettel,
Kerkhofné Demjén Cecilia
 

Oldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebben