Kisebb felületi sérülések (1)

2009. február 16., hétfő 17:53

Kisebb sérülések

Írta:

Kisebb sérülések

A ‘kisebb sérülések’ kategóriába tartoznak a vágott sebek, horzsolt sebek, első fokú égési sérülések, állat vagy ember által okozott harapott sebek, rovarcsípések, kivakart sebek, repedések és vízhólyagok.

Egy kisebb sérülés is gondos ellátást igényel. Ezt ön is meg tudja tenni: a sebet először alaposan meg kell vizsgálni, utána ki kell tisztítani, majd fertőtleníteni kell és végül lefedni. A legfontosabb ugyanis, hogy megakadályozzuk a seb elfertőződését.

Hogyan zajlik le a seb gyógyulása?
  • A vérzés következtében a szennyeződés és a kórokozók kimosódnak a sebből. Ezután összehúzódnak az erek és véralvadék keletkezik.
  • A megalvadt vérből és a szöveti folyadékból var képződik, amelyik megvédi a sebet a szennyeződéstől és a kiszáradástól.
  • A var alatt új szövet keletkezik. Az új szövet piros, fényes és könnyen vérzik. E fölé hámszövet nő és így zárul le a seb.
  • A pörk magától esik le. Ha nincs felül fertőzés, akkor jobb, ha a pörköt nem szedjük le idő előtt.
A gyógyulás lassabban megy végbe, ha a seb elfertőződik.

Ha a seb elfertőződött, akkor a seb körül vörös, fájdalmas, meleg folyadék, vagy genny ürül ki a sebből. Hőemelkedéssel, vagy esetleg lázzal is járhat. A sebszennyeződéstől és baktériumoktól fertőződhet el.

Mit tehet ön?

Gondoskodjon arról, hogy legyen mindig otthon a seb ellátására alkalmas eszköz: egy elsősegélydoboz, fertőtlenítőszerek, hűsítőszerek és kötszerek.

Ezekkel a szerekkel úgy tudja ellátni a sebet, hogy az nem fertőződik el. Tehát a sebet szükség esetén folyó csapvíz alatt le kell hűteni (égési sérülés), ezután ki kell tisztítani, fertőtleníteni, esetleg viszketés esetén hűsíteni, majd lefedni.

Elsősegélydoboz

Egy elsősegélydobozban kell, hogy legyen:

  • fertőtlenítőszer, vagy fertőtlenítőszeres kendők;
  • egy csipesz;
  • 70%-os alkohol, a csipesz fertőtlenítésére;
  • egy olló;
  • különböző kötszerek (lásd később);
  • esetleg egy kullancs csipesz.
Fertőtlenítőszerek
  • Chlorhexidine, színtelen fertőtlenítő folyadék, vagy krém. Lehetséges mellékhatásai: bőrirritáció, allergiás reakciók. Ne használja chlorhexidinre való túlérzékenység esetén.
  • SOLUTIO IODI ALCOHOLICA FoNoVII. Egy barna folyadék, amely jódot tartalmaz. Addig hatásos, amíg a barna elszíneződés látható a bőrön. A barna elszíneződéstől azonban a seb nehezebben látható. Lehetséges mellékhatásai: bőrirritáció, allergiás reakciók. Ne használja jódra való túlérzékenység esetén, pajzsmirigybetegségekben és terhesség, vagy szoptatás alatt.
  • Mézkenőcs és méz tartalmú kötszer (Magyarországon nem valószínű, hogy kapható). Ez egy speciális orvosi célra használt sterilizált méz, amely megöli a baktériumokat, vírusokat, gombákat és enyhíti a gyulladásos tüneteket. Használható horzsolt- és vágott sebekre, valamint felületes égési sebekre. Naponta egyszer, vagy két naponta kell felvinni a sebre, és lefedni egy erre alkalmas kötszerrel. Mellékhatások nem ismertek. Ne használja, ha túlérzékeny valamelyik összetevőre.
Hűsítőszerek
  • Lidokain 1%, mentol 1% gél. Hatásos viszketés ellen, rovarcsípés esetén, és alkalmazható elsőfokú égési sérülések esetén hűsítőnek. Jobb, ha nem használja, ha a bőr sérült (fájdalmas). A mentol hűsít és enyhíti a viszketést, a lidokain helyi érzéstelenítő hatású. Naponta egyszer, vagy kétszer kell a gélt vékonyan felvinni a bőrre, ha szükséges gyakrabban. Lehetséges mellékhatása: bőrirritáció. Ne használja a mellbimbón, és a mellbimbó körül szoptatás idején, valamint 2 évnél fiatalabb gyermekeknél a száj és az orr környékén.
Kötszerek

A következő kötszereket szerezze be az elsősegélydobozba.

  • Gyorstapasz darabos, vagy vágható, horzsolt és más kisebb sebekre, különböző méretekben, rugalmas vagy vízhatlan.
  • Mull lap, steril és nem steril, a seb lefedésére, valamint a sebből ürülő nedv felszívására. Egy kenőcsöt a mull lapra kenve lehet a sebre felvinni.
  • Mullpólya, amivel a gézlapokat lehet rögzíteni egy ragtapasszal.
  • Gyorskötöző, amely egy nedvszívó rétegből és egy gézlapból áll.
  • Ragtapasz, amivel a kötözőszereket le lehet rögzíteni. Kapható érzékeny bőrre is.
  • Vatta, olyan sebek ellátására, amelyből sok folyadék távozik - ne tegyük közvetlenül a sebre, legyen egy gézlap a seb és a vattaréteg között.
  • Parafinos gézlapok, a kötszer sebbe való beragadását előzhetjük meg vele.
  • Esetleg hydrocolloidos kötözőszer. Alkalmazható nem gyulladt és nem vérző sebekre. Ezeknek a kötszereknek van egy műanyag gél rétege, amely megakadályozza a seb kiszáradását, és ettől gyorsabban gyógyul, a hegképződés esélye is kisebb. Használhatjuk horzsolt- és vágott sebekre, vízhólyagokra és repedésekre. Olvassa el a használati utasítást.
Égési seb kezelése
  • Egy égési sérülést azonnal, legalább 10 percig kell hűteni lassan folyó, langyos csapvíz alatt.
  • Ezután egy elsőfokú égést (vörös folt) lehet hűsíteni, egy hűsítő krémmel, testápolóval vagy géllel. Pl. lidokainos, mentolos gél.
  • Egy másodfokú égési sérülésen egy hólyag látható és körülötte a bőr piros. Ha a hólyag kilyukadt, akkor lefedheti egy Hydrocolloid kötszerrel. Egy hólyagot, amely még nem lyukadt ki, és zavaró, ki lehet szúrni egy steril tűvel, de nem szedje le a bőrréteget.
Egy másfajta seb ellátása
  • Nézze meg jól a sebet. Nyílt vagy zárt, milyen nagy, milyen mély, szennyeződött-e? Ha nem látja jól a vértől, vagy szennyeződéstől, akkor előbb tisztítsa ki.
  • Tisztítás: mossa le a sebet lassan folyó, langyos csapvíz alatt, vagy tisztítsa ki fiziológiás sóoldattal. Ezt ön is elkészítheti: oldjon fel egy csapott teáskanál sót egy pohár (250ml) vízben. Szedjen ki minden szennyeződést, vagy szilánkot a sebből egy csipesszel, amit előtte 70%-os alkohollal lefertőtlenített.
  • A vérzés kimossa a szennyeződést a sebből. Várjon a fertőtlenítéssel, amíg a seb vérzik.
  • Ha esetleg úgy gondolja, hogy a sebet össze kell varrni, akkor menjen el a háziorvosához. A sérülés után 8 órán belül összevarrható a seb.
A seb fertőtlenítése

Fertőtlenítse le a sebet Chlorhexidin oldattal, jódoldattal, jód kenőccsel, vagy mézkenőccsel. Hagyja utána megszáradni.

A seb lefedése
  • Egy zárt sebet, egy kisebb nyílt sebet lefedhet szárazon egy sebtapasszal, vagy egy gézzel és ragtapasszal.
  • Soha ne fedjen le egy nyílt sebet száraz vattával, vagy gézzel. A géz sebbe való beleragadását megelőzendő, először fedje le a sebet parafinnal átitatott gézzel.
  • Egy nyílt sebet, vagy repedést lefedhetünk nedvesen is, egy úgynevezett hydrocolloid kötszerrel.

Mit tehet a gyógyszerésze?

Gyógyszertárban kaphat felvilágosítást

  • A különböző fertőtlenítőszerekről és kötszerekről;
  • Mit kell tartalmaznia egy elsősegélydoboznak. Vannak összeállított elsősegélydobozok is, de saját maga is összeállíthat egyet a kívánságoknak, és szükségleteknek megfelelően.
Tanácsok
  • Különböző féle kötszerek darabonként is megvásárolhatók.
  • Ne szerezzen be többet, mint amennyire szükség lehet. Steril kötszereknek lejárati idejük van, és a különböző ragtapaszok egy idő után már nem ragadnak megfelelően.
  • Ne felejtse el az elsősegélydobozt rendszeresen feltölteni.

Milyen esetekben jobb, ha orvoshoz fordul?

  • Ha egy nyílt sebről van szó, amelyiket esetleg össze kell varrni. Ez lehetséges 8 órán belül.
  • Egy nagyon szennyezett seb esetén.
  • Egy mély seb esetén, egy mély másodfokú égési sérülés esetén, amely nagyobb, mint egy 100 forintos érme, vagy egy harmadfokú égési sérülés esetén (ez fekete).
  • Harapott seb esetén (mint pl. ember, kutya, macska, róka, denevér vagy viperaharapás).
  • Egy gyulladt seb esetén, amelyik vörös, lüktet, és amelyikből esetleg genny folyik. Ha a sebesült már pár napja lázas. Láz lehet a jele egy esetleges orbáncnak. Az orbánc az egy súlyos sztreptokok (baktérium) által okozott fertőzés.
  • Egy nyílt sérülés esetén, amelyik 2 nap után még mindig fájdalmas. Ha egy seb egy hét után még mindig nem javult, vagy gyógyult be.
  • Ha a sérült személynek ugyanakkor cukorbetegsége is van, vagy a végtagjaiban rossz a keringés, ha gyulladáscsökkentő szteroidokat szed. Ezeknél a betegeknél egy sebesülés nagy gondot okozhat, mert a seb nehezebben gyógyul.

Néhány esetben az orvos felírhat antibiotikumot, hogy megakadályozza az esetleges fertőzés kialakulását, vagy szükség lehet tetanusz elleni védőoltásra, ha a seb érintkezésbe került utcai szennyeződéssel.

Forrás: WINAp (Wetenschappelijk Instituut Nederlandse Apothekers)

Oldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebben