Korpásodás (2)

2014. szeptember 06., szombat 15:11

Részletesen a korpásodásról

Írta:

Betegtájékoztató korpásodás

Kinek lesz a tanács illetve a gyógyszer?

A csecsemökor után ritkán fordul elö korpásodás vagy seborrhoea gyermekkorban. A korpásodás a pubertáskor idején kezdödik és föleg a tizenévesek és fiatal felnöttek esetében okoz problémákat.
Csecsemöknél a seborrhoea egy korai formája a koszmó fordul elö. A seborrhoea késöbb 18 és 40 év között fordul elö gyakrabban és 50 év után csökken az elöfordulása. Általános iskolás gyermekek esetén gondolni kell egy esetleges tetvességre. A serkék a hajon hasonlítanak a korpához azzal a különbséggel, hogy ezek nehezen eltávolíthatók a hajszálról.

Mióta állnak fenn a tünetek/panaszok?

Derítse ki, hogy mióta állnak fenn a panaszok és hogy ezek összefüggésben vannak-e az évszakkal vagy az idöjárással.
Nyáron a korpásodás javul mert a magasabb hömérséklet. magasabb páratartalom és az UVB sugárzás elönyös hatással van a korpásodásra.

Próbált már valamit korpásodás ellen?

Ha a beteg illetve tanácsot kérö saját elmondása szerint már használt korpásodás elleni sampont akkor derítse ki, hogy mennyi ideig illetve milyen gyakran. A sampont legalább 5 percig a fejbörön kell hagyni a megfelelö hatás elérése érdekében.

Milyen más gyógyszereket használ a beteg/tanácsot kérö?

Béta-blokkolók mint atenolol, metoprolol és propranolol okozhatnak psoriázis szerü börelváltozásokat.

Tünetek

Levált hámréteg (korpa) a fejbörön

Viszketés

A korpa nem csak a fejbörön hanem más helyeken is jelen van

Zsíros korpa és bevonat a csecsemö fejbörén Levált hámréteg (korpa) a fejes hajbörön
Szürkésfehér levált hámsejtek, korpa a fejbörön ami viszketéssel is járhat. A tetvek serkéi sokszor megtévesztöen hasonlítanak a korpára de nem távolíthatóak el könnyen a fejbörröl vagy fésülhetö ki a hajból. Tetvesség leggyakrabban általános iskolás gyermekek körében jelentkezik.

Viszketés
Viszketés a túlzott hámrétegképzödés következménye. Kaparás és vakarás a bör sérüléséhez és irritációhoz valamint a bór gyulladásához vezethet.

Egyéb helyeken jelentkezö korpásodás
Seborrhoeában a korpa sárgás és zsíros. A bör vörös és gyulladt és néha egy kemény réteg is megjelenhet a fejbörön. A hajas fejbörön kívül máshol is megjelenhet, például a külsö hallójáratban, a szemöldökön, az arcon, a mellkason középen és a háton. Psoriazisban az arc nem érintett, de a hajas fejbör igen, e mellett a térdek, a könyök és néha a külsö hallójárat.

Zsíros korpa és bevonat a csecsemö fejbörén
A csecsemö életének elsö hónapjaiban megjelenhet a fejbörön a seborrhoea egy korai formája amit koszmónak is nevezünk. A hámsejtekböl álló zsíros lerakódás sárgás színü.

Milyen esetekben küldjük a beteget / tanácsot kéröt az orvoshoz?
Ha a bör gyulladt, például a vakarás következtében
Ha a korpásodás mellett hajhullás is jelentkezik. Egyszerü korpásodás nem jár hajhullással, ha hajhullás is jelentkezik akkor valami más betegség lehet a háttérben, például pszoriázis.
Ha a hámlás ezüstös színü és más testrészeken is megtalálható akkor elképzelhetö, hogy a betegnek pszoriázisa van.
Ha az alábbiakban ismertetett kezelés 6 hét után nem hoz semmilyen javulást.

Tanácsok korpásodás esetén

Korpásodás elleni samponnal 2 hét után javulás kell hogy fellépjen korpásodás és seborrhoea-ás börgyulladás esetén. Hat hétig is eltarthat amíg az eredmény optimális lesz. Ha hat hét múlva a korpásodás nem múlik el a kropásodás elleni sampon megfelelö használata ellenére sem akkor lehet, hogy más börbetegségröl van szó, ebben az esetben orvoshoz kell irányítani a beteget.

Nyugtassuk meg a beteget / tanaçsot kéröt, a korpásodás ártalmatlan elváltozás amelyik mindenkinél a kor elöre haladtával enyhébb formát ölt. A korpásodás nem okoz hajhullást és nem fertözö.
Korpásodás és seborrhoea jól reagál az UV-sugárzásra, a napsütést ki kell használni.
Mossa meg gyakran a haját, ha lehet naponta egy kímélö samponnal. A fejbör maszírozása csökkenti a hámleválást. A sampont és szappant jól le kell öblíteni a fejbörröl mert a hátramaradó sampon és szappan a fejbört irritálhatja.
Ha az eredmény nem kielégítö akkor meg lehet próbálni gyógyszeres korpásodás elleni sampont. Elsö választandó szer egy cinkpyrithion tartalmú sampon. Ha ezt a beteg / tanaçsot kérö már próbálta akkor ketokonazol sampont 10 mg/g próbálhatunk. Ezeket a korpásodás elleni szereket kezdetben kétszer hetente majd egyszer hetente használjuk.
Különbözö hajápolószereket mint zselé, hab vagy lakk szabad használni. Ezeknek nincsen hatása a kezelésekre.
Ha a korpásodás visszatér a korpásodás elleni samponnal való mosás abbahagyása után akkor újra korpásodás elleni sampont kell használni. Mossa a haját olyan gyakran ami szükséges ahhoz, hogy a korpásodás ne térjen vissza, esetleg felváltva egy közönséges samponnal.
Csecsemöknél a koszmót babaolajjal vagy olivaolajjal felpuhíthatjuk és utánna óvatosan egy játékkártyával le lehet kapirgálni. A lekaparás könnyebben megy, ha az olajat egy éjszakan keresztül a fejbörön hagyjuk. A koszmó idövel magától is elmúlik.

Javasolt gyógyszerek

Recept nélkül kapható szerek

Az összes korpásodás elleni samponra vonatkozik, hogy a hajat elöször egy közönséges samponnal kell megmosni és jól leöblíteni mielött a gyógysampont használjuk. Ezután a gyógysampont alaposan bele kell dörzsölni a fejbörbe és legalább 5 percig rajta kell hagyni, hogy jól beszívódjon a börbe mielött leöblítjük.
Cink-pyrithiont a fejbör korpásodása és más testrészeken megjelenö seborrhoea esetén alkalmazzuk. Cink-pyrithion gátolja a fokozott hámképzödést és a baktériumok és gombák szaporodását. Az elsö 2 héten hetente két alkalommal kell használni, de lehet gyakrabban is. Ezután a hatástól függöen hetente egyszer használhatjuk. Mellékhatások ritkák: a bör irritációja. 2 éves kortól használható. A cink-pyrithion különbözö korpásodás elleni samponok hatóanyaga 10 mg/ml és 20 mg/ml koncentrációban.
Ketoconazole az imidazol csoportba tartozó gombásodás elleni szer. Korpásodás ellen, seborrhoeaban és más gombás fertözésekben külsöleg használjuk. Hatásos és kevés mellékhatással rendelkezik. A börön égetö érzés, viszketés, irritáció és kontaktdermatitisz jelentkezhet. A sampon használatakor zsíros vagy száraz haj, hajhullás és a haj elszínezödése.
Felnöttek esetén a börön alkalmazott ketoconazole nem mutatható ki a vérben. Csecsemök részére nem javasolt, 12 kortól alkalmazható. A 20 mg/g koncentrációjú sampon vény nélkül kapható.
Szelénszulfid csökkenti a faggyúképzödést és a gombásodást. Seborrhoea-ban, pityriasis versicolor esetén és gombás fertözödésben alkalmazható. Seborrhoea-ban kevésbé hatásos és több mellékhatással rendelkezik mint a ketoconazole ezért ez az utóbbi az elsö választandó szer. Ne használjuk gyulladt vagy sérült börfelületen. Az elsö 2 héten kétszer használjuk hetente majd két hétig hetente egyszer majd szükség esetén. Szelénszulfid hatására a haj egy idö után zsíros lesz; ezen kívül kellemeten szaga van. A szelénszulfid fémtérgyakat megtámadhatja ezért javasoljuk a betegnek, hogy az ékszereit vegye le a kezelés elött. Nagyon hosszú ideig vagy gyakori alkalmazás során és sérült börön való alkalmazás után krónikus szelénmérgezés állhat fel amelynek a tünetei: a kilégzett levegö fokhagyma szagú, fémíz érzése, fogyás, hányás, hasfájás, gyengeség, izzadtság és remegés.

Receptköteles gyógyszerek

A seborrhoea súlyos formájában a fenti szerek mellé kortikoszteroidot lehet alkalmazni. Legtöbbször egy elsö vagy másod osztályú kortikioszteroid elegendö.

Nem javasolt gyógyszerek

Kátrány csökkenti a felsö hámréteg sejtjeineknagyságát és számát és ezáltal a felsö hámréteg vastagságát. Enyhén helyi irritáló hatású. Seborrhoeaban és korpásodásban alkalmazzák de kevésbé hatásos mint a ketoconazole és több a mellékhatása is. A kátrány fényérzékenységet, túlérzékenységet és irritációt okozhat. A terhesség elsö 3 hónapjában nem alkalmazható. A terhesség második felében valamint szoptatás alatt csak nagyon ritkán, kis mennyiségben és csak kis területen alkalmazható. nem kizárt, hogy a kátrány rákkeltö hatású.
Szalicylsav keratolitikus, gyulladáscsökkentö, antibakteriális és gombaölö hatású. Keratolitikumok mint a szalicylsav kevésbé hatásosak korpásodásban mint a ketoconazole és a fent említett szerek. Szalicylsav ketoconazollal való kombinációja a gyógyszer elszínezödéséhez vezethet ezért a két szer egy termékben való alkalmazása nem javasolt. Az ok valószínüleg a ketoconazole lebomlása a szalicylsav hatására.

Elsö sorben választandó szerek:

Cink-pyrithion
Ne használjuk: túlérzékenység esetén
Adagolás: a börön: az elsö 2 héten hetente 2x majd hetente 1x. Elöször mossuk meg a hajat egy közönséges samponnal, öblítsük le jól a hajat. Majd dörzsöljük be a cink-pyrithion sampont jól a fejbörbe és legalább 5 percig hagyjuk rajta, hogy jól beszívódjon a börbe. Ezután öblítsük ki jól a hajból.
A hatás kezdete/tartama: azonnal el kezd hatni.
Terhesség/szoptatás : nyugodtan alkalmazható

Ketoconazole
Ne használjuk: túlérzékenység esetén
Adagolás: a börön: az elsö 4 héten hetente 2x majd hetente 1x. Elöször mossuk meg a hajat egy közönséges samponnal, öblítsük le jól a hajat. Majd dörzsöljük be a cink-pyrithion sampont jól a fejbörbe és legalább 5 percig hagyjuk rajta, hogy jól beszívódjon a börbe. Ezután öblítsük ki jól a hajból. Ha a beteg gyakrabban szeretne hajat mosni megteheti egy kímélö samponnal, ilyenkor azonban tanácsos a ketoconazole sampont hetente 3x vagy 4x használni mert gyakoribb hajmosás esetén a ketoconazole gyengébben hat. A kezelést a tünetek megszünéséig kell folytatni.
A hatás kezdete/tartama: azonnal el kezd hatni.
Terhesség/szoptatás : ne javasoljuk öngyógyszerelésre terhesség alatt, de nyugodtan használható szoptatás alatt.

Másod sorban választandó szerek

Szelénszulfid
Ne használjuk: gyulladt vagy sérült börön, ne kerüljön a szembe
Adagolás: a börön: az elsö 2 héten hetente 2x majd hetente 1x 2 héten keresztúl ezután szükség szerint. Fém ekszereket és hajcsatokat javasolt eltávolítani használat elött. A szelénszulfid sampont használat elött alaposan fel kell rázni. Elöször mossuk meg a hajat egy közönséges samponnal, öblítsük le jól a hajat. Majd dörzsöljük be a cink-pyrithion sampont jól a fejbörbe és legalább 5 percig hagyjuk rajta, hogy jól beszívódjon a börbe. Ezután öblítsük ki jól a hajból.
A hatás kezdete/tartama: azonnal el kezd hatni.
Terhesség/szoptatás : nyugodtan alkalmazható

Forrás: WINAp (Wetenschappelijk Instituut Nederlanse Apothekers)

2009. február 16., hétfő 17:57

Korpásodás

Írta:

Mi a fejbőr korpásodása?

Korpa a sötét ruházaton, fejviszketés. Elég kellemetlen, ha valakinek korpásodik a haja. Sokan visszataszítónak találják, mások félnek, hogy megkopaszodnak. A korpásodást néha nehéz megszüntetni, de szerencsére semmi köze sincs a kopaszodáshoz.

A korpásodás ártalmatlan elváltozás és nagyon gyakran előfordul. Tulajdonképpen a fejbőr felső hámrétegének felgyorsult leválása. Normális esetben a fejbőr három hetenként újul meg, és a leváló bőrsejtek láthatatlanul kicsik.

Korpásodás esetén az elhalt hámsejtek lecserélése kétszer olyan gyorsan történik, mint normális esetben. Ezen kívül több faggyú is termelődik, amitől a leváló hámsejtek összetapadnak. Ettől válnak láthatóvá. Néha a korpásodás viszketéssel jár, de nem mindig.

Akármennyire is kellemetlen, a korpásodás mégis ártalmatlan. Nem okoz kopaszodást vagy hajhullást és nem fertőző.

Mikor alakul ki korpásodás?

A fejbőr korpásodása sokszor a pubertás korban kezdődik. Körülbelül a huszonévesek felének korpásodik a haja, férfiaknál gyakoribb, mint nőknél. Legtöbbször az ötvenedik életév után enyhülnek a tünetek.

Csecsemőknél az első hónapokban is keletkezhet egy sárga, zsíros, a levált hámsejtekből álló réteg a fejbőrön. A korpásodásnak ezt a formáját koszmónak hívjuk.

Hogyan keletkezik?

A korpásodás kialakulásában a bőrön egészséges körülmények között is megtalálható gomba a Pityrosporum ovale játszik szerepet. Ha ezt a gombát kezeljük, akkor javulás következik be a korpásodásban. Ez a gomba mindenkinél megtalálható, mégsem mindenkinek korpásodik a haja. A kialakulásában tehát több tényező is szerepet játszik. Hogy milyen tényezők, azt nem tudni pontosan. Ez lehet például szappan vagy kozmetikum által okozott irritáció, túl száraz levegő vagy időjárás, öröklött hajlam, stressz, táplálkozás vagy csökkent ellenálló képesség.

Mit tehet ön a korpásás ellen?

Különböző módon segíthet a korpásodáson.

Tanácsok
  • A korpásodás fokozódik alacsony hőmérsékleten, vagy alacsony páratartalomnál. Télen hideg időben és fűtés mellett tehát lehet, hogy rosszabbodik. Napfény (UVB sugárzás) javítja a tüneteket. Használja ki a napos időt.
  • Mossa meg a haját minden nap, vagy néhányszor hetente, ha a haja korpásodik kímélő, pH-semleges samponnal. Masszírozza meg a fejbőrét, ez csökkenti a hámréteg leválását. Ha ez nem segít és a korpásodás kellemetlenné válik, akkor használjon speciális, korpásodás elleni sampont. Mindig gondosan öblítse le a haját, sampon maradvány tovább irritálhatja a fejbőrt.
  • Különböző hajkozmetikumoknak, mint zselé, hajhab vagy hajlakk nincsen hatása a korpásodásra, ezeket továbbra is használhatja.
  • A csecsemő fején kialakult koszmót kenje be olajjal ( babaolaj, olívaolaj). Hagyja rajta néhány órán keresztül, vagy egy egész éjszakára, majd óvatosan kaparja le a fejbőrről egy (játék)kártyával. Egy idő után elmúlik a koszmó magától is.

Mit tehet gyógyszerésze?

A gyógyszertárban beszerezhet néhány sampont korpásodás ellen. Jó választás egy sampon, amelynek ketoconazol vagy pyrithion-cink a hatóanyaga. A ketoconazol tartalmú sampon azonban gyógyszernek minősül.

Pyrithion-cink a hatóanyaga különböző korpásodás elleni samponoknak. A csomagoláson ellenőrizheti, hogy van-e pyrithion-cink a készítményben.

Korpásodás elleni samponok használati utasítása
  • Először mindig mossa meg a haját egy kímélő pH-semleges samponnal, és gondosan öblítse le hajról.
  • Ezután masszírozza be jól a szert, és hagyja öt percig rajta, hogy kifejthesse a hatását.
  • Ezután ismét öblítse le a haját gondosan.
Ketoconazol tartalmú sampon

Ketoconazol hatásos a gombásodás ellen. Használhatják felnőttek és gyermekek 12 éves kortól. Terhesség esetén kérje ki először a háziorvosa tanácsát, hogy használhatja-e ezt a szert.

Az első 4 héten használja a sampont hetente kétszer, ezután hetente egyszer, amíg a panaszok el nem tűnnek.

Ha gyakrabban szeretné mosni a haját, akkor azt megteheti egy kímélő pH-semleges samponnal. Ebben az esetben javasolt a ketoconazol sampont 3 vagy 4 alkalommal használni hetente, az egy vagy két alkalom helyett. Ugyanis ha a köztes időben egyszerű samponnal mossa a haját, akkor a ketoconazol sampon kevésbé hatásos.

Kevés mellékhatása van. A fejbőr irritációja, viszketés, zsírosabb vagy szárazabb haj, és hajhullás lehetnek a mellékhatások. Vegyszerektől sérült haj, vagy ősz haj elszíneződhet. Ha túlérzékeny valamelyik összetevőre, akkor jobb áttérni egy másik szerre.

Pyrithion-cink tartalmú sampon.

Pyrithion-cink meggátolja az új hámsejtek felgyorsult képződését. Hat a baktériumok és a gomba ellen is. Ezt a szert használhatják felnőttek és gyermekek, 2 éves kortól. Ne használjuk csecsemők esetében. Nyugodtan használható azonban terhesség alatt.

Használja kétszer egy héten, két héten keresztül, vagy esetleg gyakrabban is lehet. Ha a korpásodás szemmel láthatóan javul, akkor használhatja egyszer egy héten. Ha gyakrabban szeretné mosni a haját, akkor azt más napokon megteheti egy kímélő, pH-semleges samponnal.

Mellékhatások ritkán fordulnak elő. Egy-egy esetben a fejbőr irritációja előfordulhat. Néhányan túlérzékenyek a hatóanyagokra. Ebben az esetben jobb áttérni egy másik szerre.

Milyen esetben jobb, ha orvoshoz fordul?

Bizonyos esetekben jobb, ha a háziorvosához fordul. Elképzelhető, hogy más a probléma és más fajta kezelés szükséges.

  • Ha a fejbőre be van gyulladva, például vakarás következtében.
  • Ha hullik a haja. Akkor nem egy egyszerű korpásodásról van szó.
  • Ha a leváló hámréteg ezüst színű, és ugyanakkor irritált pikkelyes foltok vannak máshol is a testfelszínen, például a térdhajlatban, vagy a könyökhajlatban. Ekkor sem valószínű, hogy korpás hajról van szó.
  • Ha a korpásodás a fenti tanácsok betartása, és a fenti szerek valamelyikének használata ellenére hat hét után sem javulna.

Forrás: WINAp (Wetenschappelijk Instituut Nederlandse Apothekers)

Oldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebben